Sziasztok! :) bocsánat a késésért, de mostanában nem nagyon volt idő erre a blogomra. De ígérem most jobban oda figyelek rá. :) Kommenteknek és a feliratkozóknak nagyon örülnék hiszen volt a blogra jelentkező. Remélem ez megváltozik. :) De nem is húzom az időt. 

Jó olvasást. ♥ :)

2. fejezet -

Péntek reggel a telefonom ébresztőjére keltem. Amint meghallottam kipattantam az ágyból és a naptárhoz rohantam ami a falamon lógott. - Már csak egy nap. - gondoltam magamba és vigyorogva néztem tovább a számokat a fehér papíron.
Az örömömet anya szakítottam meg. - Kislányom! iskola, készülj! - nyitott be az ajtómon és rontotta el a kedvemet én pedig csak egy pofát vágtam és kinyögtem egy halk "jó" szócskát és a fürdőszoba fele vonszoltam magamat.
Fogat mostam, megcsináltam a hajamat, ezek után pedig a fél órás ácsorgás következett a szekrényem előtt, hogy mit vegyek fel. Nagy nehezen sikerült, gyorsan kikaptam őket aztán magamra ráncigáltam.
Miután készen voltam felkaptam a táskámat és már lefele baktattam a lépcsőn. Megfogtam a tízóraim beledobtam a táskámba egy gyors és kedvetlen puszit nyomtam anya arcára és unottan indultam kifele az ajtón.
De kicsit jobb kedvem lett mikor Tod állt előttem az ajtóban és közölte velem, hogy elkísér a suliba, ezzel a bejelentéssel kicsit szebben láttam a világot.

*2 nap múlva, reggel*
- Clar! gyerünk ébredj! - keltegetett anya. - Kislányom kelj már fel! innen nem késhetsz el! - világosított fel miközben a takarót a fejemre húztam. - Clar Kelj fel! - szólt rám még egyszer, majd hirtelen felültem az ágyban és kiabálni kezdtem.
- DE anya én nem akarok iskolába menni! - ordítottam el magamat amire az ikrek is benéztek a szobámba majd nevetve kifutottak.
- most mi van? - kérdeztem értetlenül
- hát ma nincs is iskola szivem, ma fotózásra kell menned. -
- Jézusom, el is felejtettem. - pattantam ki az ágyból és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Még gyorsan vissza futottam megnézni az időt.
- Úristen fél órám van. - tehát még nagyobb sebességgel futottam a fürdő felé ahova Aaron éppen beakart nyitni.
- A-a öcsi, ide most nem jössz be. - löktem félre és bementem. - Egyébként bocsi, szeretlek. - kinéztem az ajtó résén majd összeborzoltam a haját majd ezek után máris a zuhanyzó alá vetettem magam.
Gyors fürdés,hajmosás,szárítás,fogmosás. Ezek után törölközővel trappoltam végig az emeleten a fürdőtől a szobámig. Mikor a szekrényemet akartam kinyitni, hogy ruhát választok magamnak Tod lépett be a szobámba.
- Jézusom Tod! -
- Neked is szia! - majd oda jött és üdvözlés képen megcsókolt.
- Hát neked már nem készen kéne lenned? - kérdezte majd végig nézett rajtam ahogyan egy szál törölközőben álltam a szekrényem előtt, mint egy szerencsétlen aki azt sem tudja, hogy mit csinál.
- De, már készen kéne... de későn keltem. - magyarázkodtam.
- Na akkor készülj el, aztán elviszlek, jó? - mondta majd rám vigyorgott.
- Tényleg? Köszönöm. - ugrottam a nyakába, aztán mikor még a nyakába lógtam eszembe jutott, hogy hát a törölközőt fogni kéne. Gyors elengedtem todot majd felkaptam a törölközőmet.
- Na kifele. - a szobám ajtaja felé kezdtem tolni, mire ő csak nevetett. Tehát miután kitessékeltem Todot a szobámból a szekrényemet nézegettem. Majd hosszas válogatás után kénytelen

voltam választani. Egy bézs színű blézert egy fehér pólót, szürke gatyát és egy tollas nyakláncot választottam és egy hozzá illő bézs színű magassarkút.
- Készen vagyok, mehetünk! - futottam le a táskámmal és a fényképező gépemmel a kezemben.
- Jó kislányom nyugodtan pakolj el! aztán csak utána menj. - mondta anya mire én is megszólaltam.
- Jó rendben, oké Szia anya! Sziasztok fiúk. Majd jövök. - adtam egy puszit anyának majd Toddal kiléptünk az ajtón aztán be a kocsiba és irány fotózni.
- Na akkor induljunk! - jelentette ki Tod és rálépett a gázra, majd egy vigyort ejtett felém.
körülbelül 10 perc alatt már ott is voltunk a stúdió előtt.
- Na mi lesz? nem mész be? - csak nagy szemekkel meredtem az ajtókra, de a kocsiba maradtam.
- De, mindjárt. - még mindig remegő lábakkal néztem az ajtóra.
- Nézz ide. - maga felé fordított. - te ügyes vagy, és tehetséges minden jól fog menni. És tudod úgy kell csak fényképezned mint ahogyan eddig. - biztatott, ami jól esett.
- Köszönöm. - hajtottam le a fejemet.
- Nincs mit köszönnöd. - majd köszönés képen megcsókolt aztán kiszálltam a kocsiból. Meg álltam még az ajtó előtt nagyot sóhajtottam majd benyitottam. Végig mentem a folyosón teljesen ismeretlen acrokat láttam.
Majd megláttam Robertet.
- Ááá, szia Clarie! - jött oda majd kezet fogott velem.
- Jó napot! - köszöntem én is.
- Nyugodtan tegezz! -
- Rendben. - válaszoltam kicsit félénken.
- Na gyere megmutatom, hogy hol fogsz fotózni. - mondta majd az ujjával megmutatta a fehér vászont amin 5 darab szék volt. Oda sétáltam elé körbe néztem, ötleteltem, hogy
honnan fényképezzek. Felállítottam a fényképezőm állványát majd arra a fényképező gépet. Miközben a gépet babráltam hatalmas nevetés, zsivaj hallatszott mögöttem, és már megszokásból megfordultam.
Majd 5 fiú tűnt fel akik láthatóan nagyon élvezték a hülyéskedést. Hirtelen Robert termett előttük és elhallgattak. Nem hallottam, hogy mit mond nekik hiszen nem voltam olyan közel hozzájuk, de felém és a vászon felé mutogatott.
Aztán mind az öten hirtelen rám tekintettek és mindegyikük egy vigyort ejtett felém, majd én is elmosolyodtam. Ám Lassan elkezdtek felém jönni.
- Nos Clar őket fogod fotózni, a One Directiont! - mutatta be őket.
- Szia! - köszöntek egyszerre és úgy nézett ki, hogy normálisak. Majd kezet fogtam mindegyikkel és külön-külön bemutatkoztak. Ezek után ők a fehér vászon elé én pedig a gépem mögé álltam. Lassan elkezdtük a fotózást.
Robert és a többiek öt széket hoztak. Amire gondolom a fiúk fognak ülni. Oda mentem beállítottam őket. Sokat nevettünk, hülyéskedtünk, de közben komolyak is voltunk.
Teljesen normálisnak ismertem meg őket. Ahhoz képest, hogy a világ egyik leghíresebb fiúbandája egyáltalán nem nagy a képük, aminek persze örültem, ritka az ilyen eset.
Miután végeztünk a fotózással Robert megmutatta a számítógépet, ahova egyből fel is raktuk a képeket egy mappába. Nagyon jól sikerültek szerintem, tök természetesek rajta, olyanok amilyenek valójában, nem játszák meg magukat...szerintem, és ez jó.
Miután kiválogattam a legjobbakat a fiúk is bejöhettek megnézni őket. Majd ők kiválasztottak egyet ami szerintük a legjobb lett. Annak a képnek más címet adtunk, hogy tudjuk melyik az, ha szükség lesz rá. Ezek után már más dolgom nem volt így haza mehettem csak úgy mint a többi ember aki itt dolgozott.
Még gyorsan vissza mentem az üreg terembe az állványomért összepakoltam a gépem és a telefonomban böngésztem a nevek között és Tod nevét kerestem, ami meg is lett. Felhívtam, jelezve, hogy értem jöhet.
Kifele indulva a fekete hajú srác, Zayn állított meg.
- Ömm szia...Clar! - köszönt miközben a tarkóját birizgálta, elég zavarosan.
- Szia Zayn! - köszöntem egy érdekes tekintettel.
- Jók lettek a képek..ügyes vagy. - nyögte ki lassan.
- Köszönöm. -
- Jövő héten is te fotózól minket? - kérdezte amiről én nem is tudtam.
- Hát kitudja, nem csak én vagyok itt a fotós. Párral már találkoztam. - magyaráztam.
- Ja értem.. - majd a szőke jött és oda kiabált Zaynnek.
- Na gyere, ne udvarolj! - nevetett majd ő is oda jött.
- Na jó srácok én most megyek, Sziasztok! - a telefonom csörgésére elköszöntem tőlük, majd Niall utánam szólt.
- Hát se puszi se pá? - kérdezte felháborodottan miközben én furcsán néztem rá, de oda léptem hozzá és megöleltem, amit viszonzott, majd Zaynt is, és ő szintén viszonozta.
Még gyorsan bekopogtam Robert irodájába, hogy megbeszéljük a dolgokat.
- Nos Clar...a képeid fantasztikusak, mivel ez próba nap volt ma dőlt el, hogy fel vagy e véve, de hát gondolom ez eddigiekből kiszűrted a választ, vagyis igen. - jelentette be robert aminek én nagyon-nagyon örültem, hogy végre azt csinálhatom amit szeretek.
- Nagyon szépen köszönöm. - alig tudtam megszólalni a boldogságtól.
- Nem kell semmit sem köszönnöd, a te érdemed. - majd felállt a székéből és egy lapot nyújtott át.
- Tessék itt a beosztásod ami elvileg nem fog változni, ez csak a jövő heti, minden hétvégén újat kapsz, viszont most mennem kell, majd találkozunk szia. - nyújtotta át a lapot majd köszönt és kilépett az ajtón.
Én még kicsit csodálkozva nézegettem a lapot és még mindig nem tudtam elhinni, hogy van munkám. Majd a gondolat menetemet a telefonom csörgése zavarta meg.
- Úristen tod, el is feletettem, hogy már itt van. - rohantam ki az ajtón aztán a kocsihoz. Mikor kiértem a kocsi háztetőjének neki támaszkodva Todot láttam meg aki egyből felpattant onnan és felém igyekezett.
- Na mi van édes? - kérdezte mosolyogva majd felemelt és megpörgetett a levegőben.
- Semmi különös, jó volt és képzeld felvettek. - örvendeztem a karjaiban miközben még szorosabban agához húzott és megcsókolt. Majd utána homlokát az enyémhez tapasztotta.
- Ügyes vagy! - mondta halkan, nagyon jól esett ezt tőle hallani. Közben a fiúk jöttek ki az ajtón és köszöntek.  
- Szia Clar! -
- Sziasztok! - majd egy darabig néztem őket ahogyan beszálltak a kocsiba. Zayn nem volt az igazi, nem az volt aki bent, de mindegy is lehet csak én néztem félre valamit.
Lassan behuppantunk mi is a kocsiba és haza fel vettük az irányt. Otthon ebéd közben mindent elmeséltem mindenkinek részletesen, ők is örültek, hogy boldog vagyok.
Miután befejeztük az ebédet Toddal a szobámba indultunk. Mivel fáradt voltam másra nem is vágytam csak az alvásra,, tehát a délutáni pihenés következett. A szobámba érve az ágyra vetettem magamat, majd Tod is követte a példámat
és mellém feküdt.
- nem baj ha alszom? - kérdeztem hiszen, ha korán haza megy nem tudok vele lenni akkor inkább fent maradok.
- nyugodtan aludj! ma nem megyek korán, nincsen edzésem. - jelentette ki aminek rettenetesen örültem. Tod még a homlokomra egy puszit adott majd átölelt és lassan álomra hajtottam a fejem.

Este 6 órakor arra kelte, hogy Tod az arcomból simítja ki a tincseket.
- Na jó reggelt! - mondta nevetve miközben én nagyokat nyújtózkodtam. - Nincsen kedved elmenni bulizni? Úgyis meg kell ünnepelni, hogy van munkád. - magyarázkodott Tod.
- Hát lehet róla szó. -  mosolyogtam.
- Ömm a többieknek már szóltam. Akkor szedd össze magad aztán mehetünk is. -
- oké, csak fésülködök. - Tod is abba a ruhába jött amibe már amúgy is volt tehát egyikünknek sem kellett sokat készülnie.
- Még ráérsz, azt hittem hogy sokat kell készülnőd, de akkor még van több mint másfél óránk. - mondta Tod majd ezzel a lendülettel vissza is feküdtem az ágyamba.
Az alatt az egy óra alatt nagyon sokat nevettünk és nagyon jól éreztük magunkat, de hamar eltelt. Igazából ezek után nem akartam elmenni inkább maradtam volna vele, kettesbe, de nem. Lassan össze szedtük magunkat megbeszéltem anyáékkal mikor jövök, elköszöntünk és már indultunk is.
Egész jó idő volt tehát élveztem este a sétálgatást. Oda értünk, találkoztunk a többiekkel és bementünk. Az este további része nagyon jól telt. Sokat nevettünk, ittunk,táncoltunk.
De már fáradt voltam és semmi kedvem nem volt maradni. Láttam Tod-on, hogy ő még maradni szeretne tehát hagytam neki, hogy nyugodtan élvezze a helyzetet. Elköszöntem mindenkitől Tod még kikísért az ajtóig és elköszöntem tőle is.
Haza fele sétálva egy fekete kapucnis alak követett és másikkal. A félelem kicsit eluralkodott rajtam ezért gyorsabban szedtem a lépteimet. Majd szemből is jött még egy. Úgy gondoltam jobban tenném, ha átsétálnék a másik oldalra. Még gyorsabban szedtem a lábaimat már szinte futottam mire ők is utánam.
- SEGÍTSÉG! - kiáltottam el magamat hiszen már szinte elkaptak.
- Maradj csöndbe, értetted? mert még nagyobb bajod lesz! - fogta be a számat az eggyik. Miközben a másik tablettákat vett elő. Kezdem nagyon megijedni.
- Siess már! hát nincs időn! - nagyon megijedtem mikor kifeszítette a számat és a tabletta közeledett a szám felé. Gyorsan ki kellett találnom valamit. Tehát egy nagy lendülettel a pasas kezét haraptam meg.
Ennek a hatására elengedett, a másik csak szerencsétlenkedett volt időm elfutni, viszont csak egy baj volt az otthon még messze van. Pár perc után szintén futni kezdtek utánam. Elő kaptam a telefonom és anyáékat szerettem volna tárcsázni de a félelemtől és a kétségbeesettségtől nem volt erőm.
Majd megint utól értek. Hirtelen egy fekete furgon állt meg mellettem amiből egy ismerős arc ugrott ki.
- Engedd el! - kiáltott rá, majd egy hatalmas lendülettel az alak arcába fúrta a kezét. Majd meglökött engem. - szállj be a kocsiba! - kiáltott rám, persze én engedelmeskedtem is. tehát a kocsiba siettem.
A sírás kapott el oda bent. Láttam hogy lassan a két üldözőm már a földön van. A "hősöm" pedig gyors bepattant a kocsiba és a gázra lépett.
- Úristen jól vagy? - nézett rám majd felé fordítottam a fejem. - Clar! jézusom te vagy? mit műveltek veled? mi történt? - ijeden nézett rám majd tovább hajtott.
- Hova viszel? - kérdeztem én.
- Először hozzánk, így nem mehetsz haza! - jelentette ki. Az út többi része nagyon lassan telt el és csöndben. Néha a lábamra helyezte a kezét és megsimogatta, hogy nyugodjak meg, de én annál jobban sírtam.
- Megérkeztünk! - pattant ki a kocsiból majd az én ajtómhoz sietett hogy kisegítsen, nehogy véletlenül összeessek.
- Köszönöm! - majd lassan felnéztem rá és most először néztem a szemeibe amik természetesen gyönyörűek voltak. A ház ajtaja fele igyekeztünk benyitottunk.
A többiek a kanapén ültek és a tévével voltak elfoglalva.
- Szia Zayn hol jártál? - kérdezte Liam miközben ránk sem néztek. De lassan mindenki felfigyelt, hogy miért van ekkora csend.
- Jézusom Clar! Szia! - köszönt mindenki.
- Ne fiúk hagyjátok most! - megint a sírás következett lassan azt sem tudtam már hol vagyok kezdtem elveszteni az erőmet és éreztem, a lábaim összecsuklanak.                                                                        

Sziasztok. :) Nos meghoztam az első fejezetet. Sajnálom, hogy nem lett hosszabb, de ebbe a részbe már nem tudtam mit írni. Próbálom a következő részeket hosszabbra írni. :) És kommentelni és feliratkozni ér. ;)

Jó olvasás. :) ♥!

1. fejezet - változás.


Mikor a férfi kilépett a lakásból azt sem tudtam hol vagyok. Nagyon örültem ennek az ajánlatnak. Aztán lassan megfordultam hatalmas nagy vigyorral az arcomon és anya nyakába ugrottam.
- Hallottad anya? hallottad? van állásom... vagyis úgy néz ki, de az a lényeg, hogy van. Érted? - kiabáltam anyának, úgy látszott ő is örült csak persze ő nem ennyire.
- Jó én elhiszem, hogy örülsz, én is örülök, hogy valakinek tetszenek a képeid, és tehetségesnek tart, de talán enni is kéne nem gondolod? - magyarázta anya miközben a tálakat rakta ki az asztalra.
- Én mindjárt jövök. - mutattam a lépcső felé. Megfogtam a táskám és az emeletre futottam. Rávetettem magamat az ágyra és Tod telefonszámát kerestem, amit sikeresen meg is találtam.
Tod a barátom, már több mint egy éve együtt vagyunk. Nem egy iskolába járunk. Ő focizik tehát egyértelműen focis iskolába jelentkezett, ahova sikeresen fel is vették.
Közben a vonal kicsengett, aztán egy ismerős hang szólt bele.
- Szia kicsim! miújság van? - szólt bele aranyosan.
- Szia nincsen semmi különös, veled? - hadartam el.
- Ömm semmi, de valami történt nagyon boldog vagy. Na mesélj! -
- Nem ezt itt nem lehet! mikor végzel? - kérdeztem tőle, hiszen ezt nem telefonba akartam neki elmondani.
- Edzésem lesz a suliba az körülbelül egy órás aztán megyek is.  Mondjuk 5-kor a parkban? - kérdezte.
- Rendben 5-kor a parkban. Szia, szeretlek. - köszöntem el tőle, meg sem vártam míg ő is mondd valamit, csak lecsaptam. A boldogságtól mást nem tudtam most csinálni.
Ezek után a földszintre siettem. Hallottam, hogy apu is haza ért, mert a bejárati ajtó csapódott be. Gondolom ő lehet, általában ilyenkor ér haza. Mikor lefele indultam nem hallottam még az öcséimet Aaron és Dannyt
lent rosszalkodni. Gondolom a szobájukban voltak. Tehát az ajtójuk felé futva neki csapódtam annak, beugrottam az ágyukra miközben azt kiabáltam nekik, hogy ebéééééééééééééééééééd! A szobába beérve megláttam őket a földön ülve beszélgetni.
Majd Aaron megszólalt.
- Te komplett idióta vagy! - mondta majd vágott nekem egy olyan fejet mintha fogyatékos nővére lenne.
- Na! kikérem magamnak. - mondtam és egy olyan arcot vágtam, mint aki megsértődött.
- amúgy nem mondott nagy hülyeséget! - helyeselte Danny Aaron mondatát.
- Én is szeretlek ám titeket mocskok! - kiáltottam fel mire mindannyian elnevettük magunkat.
- Na de mars enni! - szóltam rájuk. Mire ők csak felálltak és engedelmeskedtek. Én szerintem mi mind a hárman nagyon jó testvérek voltunk. Szerettük egymást. Jó néha voltak vitáink ugyan úgy mint más testvéreknek, de ezek ellenére imádtuk egymást és
elválaszthatatlanok voltunk. Mivel nagyon lassan lépdeltek elkezdtem őket terelgetni lefele a lépcsőn, hogy gyorsabban menjenek lefele. Mire leértünk Már mindenki ott ült anya,apa,mama,papa. Mi is helyet foglaltunk.
Én az ebédet gyorsan meg ettem jobban mondva csak magamba tömtem. Tele szájjal futottam fel a lépcsőn majd anyának vissza kiabáltam.
- Köszi anya finom volt. - majd vissza fordultam és az emeletre siettem. Gyorsan be huppantam az ágyamba elővettem a könyveket házit írtam, megtanultam. Majd az órára pillantottam.
- Jézusom már 5 múlt. - belemerültem a tanulásba, de nagyon. Tehát lesiettem elmondtam anyának a programom, meg is engedte. Tehát felkaptam a cipőmet gyorsan felhúzta a lábamra és már rohantam a parkba.
- Már nem kell odáig menned, gondoltam, hogy elkésel. - mondta Tod nevetett majd üdvözlés képen megcsókolt.
- Miből gondoltad? - kérdeztem
- Mert mindig belemerülsz a tanulásba. - mondta majd a Park fele sétáltunk. Kellemes idő volt kivételesen a nap lenyugvóba volt. Kivételesen sütött hiszen Londonban szinte mindig komor az idő, szeles, néha esik. Tehát nagyon élveztük a meleget.
A Parkba érve Tod megszólalt.
- Egyébként miért is volt jó napod? - kérdezte mosolyogva, úgy vettem észre, hogy érdekelte a dolog.
- Na hát akkor... - elmeséltem neki az egészet. Örült neki, hogy sokra vittem a fényképezéssel. Én is örültem neki hiszen ezt akartam csinálni, ezt élveztem, ez az életem.
- És mikor mész? mert azt nem mesélted el. - kíváncsiskodott.
- Ja tényleg, hétvégén. Hát próba lesz szombaton és ha sikerül akkor lehet, hogy vasárnap is. - magyaráztam neki, most kicsit fura lett így hirtelen. Úgy érzem, hogy még nem szokott hozzá, hogy a hétvégém mostantól elveszett.
De majd beletörődik. Még pár órát kint sétáltunk. Aztán Tod haza kísért. Elköszöntünk egymástól és még egyszer gratulált nekem amire csak egy mosollyal válaszoltam.
Még néztem egy darabig amíg el nem hagy egy pár házat. Elmosolyodtam rajta, sosem fogtam, hogy teljesen, hogy őt a magaménak mondhatom. Mielőtt bementem a lakásba még egy halk Szeretlek szót suttogtam bele a levegőbe.
Még egyszer hátranéztem elpirulva a földet néztem és bementem.

Prológus.

Sziasztok! Clarie Johns vagyok a barátaimnak csak Clar! 17 éves, Londonban élek a szüleimmel, nagyszüleimmel és a két öcsémmel. Iskolába az utolsó évemet végzem, humán- francia szakon. 

Szabad időmben Fényképezek, ebbe azt lehet érteni, hogy suli után és hétvégente szinte mindig.Családokat, barátnőket vagy természetet, rendezvényeken is ott vagyok, szinte mindent amikor van rá alkalmam, és persze akik megkérnek. 

Ezek a képek Felkerülnek a blogomra, a fotósoldalamra. Egy nap barátnőmmel, Emmával iskolából haza fele egy ismeretlen autót észleltünk a házunk előtt. Elköszöntem Emmától és bementem a bejárati ajtónkon. Egy férfivel találtam szemben magam, bemutatkoztunk, elmesélte, hogy miért jött. Kiderült, hogy  fotóstúdiója van. 

Az blogomon látta a képeimet amik nagyon tetszettek neki.  

Ezért fel keresett. Aminek természetesen örültem, hiszen lesz fizető állásom..vagyis eddig úgy néz ki. Hétvégén lesz az első fotózásom. Viszont azt még nem árulta el, hogy kiket. Kíváncsian várom. 

Ám ezzel a találkozással sohasem gondoltam volna, hogy életem megváltozik..teljesen!