Sziasztok. :) Nos meghoztam az első fejezetet. Sajnálom, hogy nem lett hosszabb, de ebbe a részbe már nem tudtam mit írni. Próbálom a következő részeket hosszabbra írni. :) És kommentelni és feliratkozni ér. ;)
Jó olvasás. :) ♥!
1. fejezet - változás.
Mikor a férfi kilépett a lakásból azt sem tudtam hol vagyok. Nagyon örültem ennek az ajánlatnak. Aztán lassan megfordultam hatalmas nagy vigyorral az arcomon és anya nyakába ugrottam.
- Hallottad anya? hallottad? van állásom... vagyis úgy néz ki, de az a lényeg, hogy van. Érted? - kiabáltam anyának, úgy látszott ő is örült csak persze ő nem ennyire.
- Jó én elhiszem, hogy örülsz, én is örülök, hogy valakinek tetszenek a képeid, és tehetségesnek tart, de talán enni is kéne nem gondolod? - magyarázta anya miközben a tálakat rakta ki az asztalra.
- Én mindjárt jövök. - mutattam a lépcső felé. Megfogtam a táskám és az emeletre futottam. Rávetettem magamat az ágyra és Tod telefonszámát kerestem, amit sikeresen meg is találtam.
Tod a barátom, már több mint egy éve együtt vagyunk. Nem egy iskolába járunk. Ő focizik tehát egyértelműen focis iskolába jelentkezett, ahova sikeresen fel is vették.
Közben a vonal kicsengett, aztán egy ismerős hang szólt bele.
- Szia kicsim! miújság van? - szólt bele aranyosan.
- Szia nincsen semmi különös, veled? - hadartam el.
- Ömm semmi, de valami történt nagyon boldog vagy. Na mesélj! -
- Nem ezt itt nem lehet! mikor végzel? - kérdeztem tőle, hiszen ezt nem telefonba akartam neki elmondani.
- Edzésem lesz a suliba az körülbelül egy órás aztán megyek is. Mondjuk 5-kor a parkban? - kérdezte.
- Rendben 5-kor a parkban. Szia, szeretlek. - köszöntem el tőle, meg sem vártam míg ő is mondd valamit, csak lecsaptam. A boldogságtól mást nem tudtam most csinálni.
Ezek után a földszintre siettem. Hallottam, hogy apu is haza ért, mert a bejárati ajtó csapódott be. Gondolom ő lehet, általában ilyenkor ér haza. Mikor lefele indultam nem hallottam még az öcséimet Aaron és Dannyt
lent rosszalkodni. Gondolom a szobájukban voltak. Tehát az ajtójuk felé futva neki csapódtam annak, beugrottam az ágyukra miközben azt kiabáltam nekik, hogy ebéééééééééééééééééééd! A szobába beérve megláttam őket a földön ülve beszélgetni.
Majd Aaron megszólalt.
- Te komplett idióta vagy! - mondta majd vágott nekem egy olyan fejet mintha fogyatékos nővére lenne.
- Na! kikérem magamnak. - mondtam és egy olyan arcot vágtam, mint aki megsértődött.
- amúgy nem mondott nagy hülyeséget! - helyeselte Danny Aaron mondatát.
- Én is szeretlek ám titeket mocskok! - kiáltottam fel mire mindannyian elnevettük magunkat.
- Na de mars enni! - szóltam rájuk. Mire ők csak felálltak és engedelmeskedtek. Én szerintem mi mind a hárman nagyon jó testvérek voltunk. Szerettük egymást. Jó néha voltak vitáink ugyan úgy mint más testvéreknek, de ezek ellenére imádtuk egymást és
elválaszthatatlanok voltunk. Mivel nagyon lassan lépdeltek elkezdtem őket terelgetni lefele a lépcsőn, hogy gyorsabban menjenek lefele. Mire leértünk Már mindenki ott ült anya,apa,mama,papa. Mi is helyet foglaltunk.
Én az ebédet gyorsan meg ettem jobban mondva csak magamba tömtem. Tele szájjal futottam fel a lépcsőn majd anyának vissza kiabáltam.
- Köszi anya finom volt. - majd vissza fordultam és az emeletre siettem. Gyorsan be huppantam az ágyamba elővettem a könyveket házit írtam, megtanultam. Majd az órára pillantottam.
- Jézusom már 5 múlt. - belemerültem a tanulásba, de nagyon. Tehát lesiettem elmondtam anyának a programom, meg is engedte. Tehát felkaptam a cipőmet gyorsan felhúzta a lábamra és már rohantam a parkba.
- Már nem kell odáig menned, gondoltam, hogy elkésel. - mondta Tod nevetett majd üdvözlés képen megcsókolt.
- Miből gondoltad? - kérdeztem
- Mert mindig belemerülsz a tanulásba. - mondta majd a Park fele sétáltunk. Kellemes idő volt kivételesen a nap lenyugvóba volt. Kivételesen sütött hiszen Londonban szinte mindig komor az idő, szeles, néha esik. Tehát nagyon élveztük a meleget.
A Parkba érve Tod megszólalt.
- Egyébként miért is volt jó napod? - kérdezte mosolyogva, úgy vettem észre, hogy érdekelte a dolog.
- Na hát akkor... - elmeséltem neki az egészet. Örült neki, hogy sokra vittem a fényképezéssel. Én is örültem neki hiszen ezt akartam csinálni, ezt élveztem, ez az életem.
- És mikor mész? mert azt nem mesélted el. - kíváncsiskodott.
- Ja tényleg, hétvégén. Hát próba lesz szombaton és ha sikerül akkor lehet, hogy vasárnap is. - magyaráztam neki, most kicsit fura lett így hirtelen. Úgy érzem, hogy még nem szokott hozzá, hogy a hétvégém mostantól elveszett.
De majd beletörődik. Még pár órát kint sétáltunk. Aztán Tod haza kísért. Elköszöntünk egymástól és még egyszer gratulált nekem amire csak egy mosollyal válaszoltam.
Még néztem egy darabig amíg el nem hagy egy pár házat. Elmosolyodtam rajta, sosem fogtam, hogy teljesen, hogy őt a magaménak mondhatom. Mielőtt bementem a lakásba még egy halk Szeretlek szót suttogtam bele a levegőbe.
Még egyszer hátranéztem elpirulva a földet néztem és bementem.
